Pálinka biznisz

Lefőtt végre az első kóser Teleki almapálinka. A közös erővel, saját bio almából készített cefre csaknem másfél évi állás (érlelés) után, a rabbi születésnapjára összedobott pálinkafőzőn csaknem 2 hét leforgása alatt, a Hurwitz család folyamatos felügyelete és közreműködése közepette (a rabbi főzőjét a jogszabály szerint csak a rabbi telephelyén lehet főzésre használni, így bevettük magunkat Hurwitzék Wesselényi utcai lakásának konyhájába 2 hétre) elkészült a nagy mű.

Eredménye kb 35 liter 48 százalékos kóser (le peszach!) almapálinka.

A mennyiség a lehetőségekhez képest jelentős, a közösség igényeihez képest csekély, ezért a projektet feltehetően folytatjuk, közösségi cseresznye, szilva és egyéb cefre készítéssel, majd újabb főzéssel.

Az üvegezés folyamatban van. A készítésben segédkezők és a főző és egyéb költségekhez (benzin, csövek, tölcsérek, flakonok, vízhűtő rendszer alkatrészek, hőközlő olaj, üvegek stb.) hozzájárulók a főzőre elhelyezésre kerülő emléklapon való név szerinti megemlítésen kívül a jogszabály értelmében a rabbi társaságában egy közelgő péntek esti ünnepségen fogyaszthatnak belőle.

A pálinka neve még kérdéses, a Facebook-on tartunk szavazást!


 

A bejegyzés kategóriája: teleki shul
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Comments Closed