Ez a szombat, amit Nagy Szombat (Sábesz Hágádol) néven is ismerhetünk, megint egy különleges szombat volt a Telekin, és nem csak a Gadol (hatalmas) név miatt. A stiebel csurig volt emberekkel, a hangulat ünnepi, mégis derűs volt.
A vendégek között ott volt Komoroczy Szonja is, aki szokásához híven apró kíséretével érkezett, és cserébe kiérdemelte azt a magasztos élményt, amit a kiddus alatti énekek végighallgatása jelent, hogy aztán végre megvilágosodjon, miért is éneklünk olyan ritkán.
Szokásunkhoz híven kicsit megint megkevertük a dolgokat, Kornél bácsi vezette a sáhriszt Horowitz úr pedig a muszafot. A rabbit a Hurwitz család fiatal tagjai helyettesítették a Tóra olvasásban, akinek így végre alkalma nyílt egy kicsit kibickedni, ami azért meglepő, mert mindannyian tudjuk, hogy általában mennyire megfeledkezik az ilyesmiről.
A Tóra tanítás most nem a heti szakaszra vonatkozott, hanem a Ma nistáná kezdetű, széderkor is énekelt dalocskára, aminek az volt az oka, hogy habár a Ma nistáná nem kapcsolódik igazán a Sábesz Hágádolhoz, de attól még jó ürügyet szolgáltatott a bevett zsidó időtöltésre, a kérdézősködésre, és erre mégis mi adna jobb alkalmat, mint a judaizmus négy leghíresebb kérdése: „Mi különbözteti meg a mai estét minden más estétől, ami miatt máskor kovászos és kovásztalan ételeket eszünk, ma este viszont csak kovásztalant? máskor mindegy, milyen zöldséget eszünk, ma este viszont keserűt? stb.
Az imákkal pontosak voltunk, így a Kiddust is időben tudtuk elkezdeni, nagyjából fél egytől négyig tartott. A Kiddus a szokásos csevegésen túl most további extra szórakozással is zaklatta a megjelent vendégeket. Ahogy korábban említettük, felharsant egy-két szombati dallam, de talán felesleges is megemlíteni, hogy mindez annak a versengésnek volt az eredménye, amely a breszlávi közösség Nachman Rabbit dicsérő énekei és egy másik haszid közösség tagjainak valamivel élénkebb előadásmódót igénylő dalai között bontakozott ki.
Nagy örömünkre szolgált, hogy meghallgathattuk Horváth Irma Pészahkal kapcsolatos történetét, arról hogy mi az igazi bátorság, és ami annyira elmés volt, hogy muszáj az egészet idéznem:
Ez a történet négy állatról szól, egy madárról, egy csigáról, egy békáról és egy egérről, aki elhatározták, hogy versenyre kelnek, melyikük a legbátrabb. Az egér egy levegővel úszta keresztül a tavat, így mutatva meg a bátorságát. A béka azt mondta: „Ez könnyű”, mire a többiek válaszoltak, „Lehet, de az egérnek ez igenis nehéz volt”. A béka aztán azt mondta: „Én pedig megeszem egy tavirózsának az egész hüvelyét”, mire a csiga azt válaszolta: „Hogy ha el tudnám érni, akkor én egy egész nap alatt elfogyasztanám.” „Van benne igazság”, mondták a többiek, „de attól még a békától ez egy bátor dolog.” A csiga azt mondta, hogy ő otthagyja egy időre a házát, fordul egyet, aztán visszatér. A madár tiltakozott, hogy ez nem nagy dolog, ő minden nap a fészke nélkül repül. Így aztán mindannyian a madarat kérdezték, hogy rendben, akkor ő mivel bizonyítja a bátorságát. „Én inkább nem játszok”-felelte a madár, mire a többiek kórusban válaszoltak, „Hűha, ez az igazán bátor!” – és bár a történettel Irma kibújt azon kötelesség alól, hogy a közösség tagjai előtt beszéljen, engem legalább kárpótolt, hogy ezzel egy teljesen kész Tóra tanítást kaptam tőle a jövő hétre.
Steiner Noéminek és a családnak pedig ezúton is teljes szívből gratulálunk. Mazel Tov!!
Good Shabbos és találkozunk a jövő héten.
