Egy hét távollét után nagy öröm volt látni, hogy az imaház falai még mindig állnak, a cím se változott meg, minden pontosan ott volt, ahol lennie kellett. Talán csak az nyugtalanított kissé, hogy hallanom kellet, a dolgok az én hiányomban is milyen remekül működtek, a föld pedig nem állt meg forogni.
Amíg távol voltam, a rabbi dróséját Kornél bácsi szállította, és habár nem hallhattam, de úgy hiszem, nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, hogy a breszlávi Nachman Rabbi tanításaival voltak kapcsolatosak, valószínűleg jópár gemátriai (számmisztikai) ínyecséget is tartalmazva, amit kezek és egyéb tárgyak/testrészek gyakori összecsapkodás bolondított meg.
A mostani szombaton színültig volt az imaház, mindkét helyiségben majdnem megvolt a minjenhez elegendő ember, ami egy olyan dilemma elé állított, hogy talán a Tóra körül egybegyűlt kisebbségnek kellene csatlakozni imára a kék szobában smúzolókhoz, mintsem hogy közülük próbáljunk embereket toborozni az imához. Végül aztán mégis az utóbbi mellett döntöttünk, dehogy attól az elvtől vezérelve, hogy mégiscsak egy konzervatív szemléletű hely vagyunk, vagy csupán puszta lustaságból, elkerülendő, hogy a Torát is magunkkal kelljen vinni a kék szobába, azt bizony nehéz lenne megmondani.
Vendégként több Dávidot is köszönthettünk. Klopffer Dávid, aki előző szombaton is itt volt, amikor én távol maradtam, talán azzal a téves feltételezéssel tért vissza, hogy ez most is ugyanígy lesz, vagy csak túl későn ébredt fel ahhoz, hogy megtegye hosszú vándorútját Óbudára. Aztán ott volt Lantai Dávid, akinek évek óta ígérek egy aliát, és most amikor a felhívás elhangzott, mégis dezertált a másik szobába. Továbbá Borbás Gergő is megtisztelt minket a jelenlétével.
A tanítás ezúttal a heti szakasz elején említett szentség fogalmához kapcsolódott, arról vitatkoztunk, hogy mi lehet a szent definíciója és vajon pontosan milyen kötelezettségeket támaszt velünk szemben. Rashi a szentség fogalmát azzal kapcsolta össze, hogy tartózkodni kell a Tórában említett szexuális tilalmak megsértésétől, amivel egyértelmű zavart váltott ki a gyülekezet néhány tagjából. Mások azon a véleményen voltak, hogy a szentség állapota a Tórában foglalt törvények követésével valósul meg, úgy kell olvasni a szentekre (kedosim) vonatkozó részeket, mint egy jövendölést – “szentek lesztek”- nem pedig mint egy parancsot: ”legyetek szentek”.
A Ramba”n azt tartja, hogy ez egy olyan parancsolat, amelyről eleve csak akkor beszélhetünk, ha a kapott törvényeket már rendesen megtartottuk, amivel egy extra dimenziót adunk a vallásosságnak. Ennek megfelelően nem elég csak a törvények teljesítése, mert attól hogy valami kóser, még nem szükségszerűen következik, hogy valójában az. Szentnek lenni azzal a követeléssel jár, hogy távolabbra tekintünk annál a szűk határmezsgyénél, ami a Törvényt és a kötelességek betartását jelenti, és bizonyos vallásos kifinomultságot és előkelőséget találunk abban, ha visszautasíthatjuk azokat a túlzó vágyakat, amelyek talán a törvény betűje szerint még éppen megengedettek.
Mindazonáltal ez csupán egy lehetséges út a szentséghez, nem pedig a pontos meghatározása annak, hogy mi valójában a szent és hogyan is valósítható meg. “Szentek legyetek, mert szent vagyok…” A szentet el kell választani a transzcendestől és valamiképpen az istenitől is. És a végső magyarázat, hogy a szentség az Istenség, és valójában a parancs hogy szentek legyünk, arra történő felszólítás, hogy valamiképpen mindannyian kapcsolódjunk a bennünk rejlő az isteni szikrával.
A szentségnek ezzel az üzenetével fejeztük be az imádságot és a nagyszerű kiddust, ahol Zelig törte meg a kenyeret és Gergő vezette az étel utáni áldást.
Viszlát közetkező szombaton, Gut Sábesz.
