Az alapítók

Chortkover Kloyzban alapult Misna Társaság alapító okirata 1927

Chortkover Kloyzban alapult Misna Társaság alapító okirata 1927

Feltehetően 1910-et megelőzően alakult meg a gróf Teleki László tér 22. földszint 5 és 6 szám alatti lakások egybenyitásával az ún. “Régi Csortkovi Imaház”. Az alapítás idejére utal a tóraszekrényen az 1907-es dátum, valamint az előimádkozó olvasójának (az AMUD) hátulján a felújításkor talált szöveg, ami a következő volt: “1906 Budapest főpályaudvar”. Sajnos a tulajdonviszonyok alakulásáról jelenleg nem áll rendelkezésünkre dokumentáció, így nem tudjuk, mikor nyitották egybe a két lakást, a három elválasztófal lebontásával és egy lichthof befedésével.
1927 májusában huszonnyolc zsidó férfi megalapította a Teleki téri kloyz Misna közösségét és kötelezték magukat, hogy összegyűljenek minden este Talmudot tanulni.

Jelenleg is folyamatosan keressük az alapítók leszármazottjait, rokonait.

2010-ben sikerült felvennünk a kapcsolatot Yechiel Hahnnal, aki unokája 2 alapítónknak: R. Gershon ben R. Yechiel Ariye Hahnnak (5. a lenti listán) és R. Zvi ben Yehuda HaKohen Frostnak (8. a lenti listán) 4 levélben írta meg emlékeit:

Emlekek a Teleki teri templommal kapcsolatban (1),
Emlekek a Teleki teri templommal kapcsolatban (2),
Emlekek a Teleki teri templommal kapcsolatban (3) és
Emlekek a Teleki teri templommal kapcsolatban (4)

2011-ben örömünkre jelentkezett Robert Nagler, H”b Menachem ben R. Shalom Nagler fia R. Shalom ben R. Menachem Gershon Nagler unokája.

Itt közöljük az alapítók névsorát, az eredeti jiddis szövegből latin betűsre átírva (Az eredeti listán is két 14-es van) :

1 R. Yisrael ben R. Zerach Schuchner
2 R. Elezar ben R. Yaakov Schechter
3 R. Yisrael Yizchak ben R. David Ariye Friedman
4 R. Shalom ben R. Menachem Gershon Nagler
5 R. Gershon ben R. Yechiel Ariye Hahn
6 R. Zisa ben R. Yisrael Moshe Schalowitz
7 R. Meshulam Zisa ben R. Avraham Yehoshua Heschel Zilberman
8 R. Zvi ben Yehuda HaKohen Frost
9 R. Zvi ben R. Ahron Daniel Pilot
10 R. Menachem ben R. Natan Halevi Blum
11 R. Avraham Yitzchak ben R. b”b Halevi Koffer
12 R. Zeev ben R. David Glick
13 H”b Menachem ben R. Shalom Nagler
14 R. Avraham ben R. Yirmiyahu Kerber

14 R. Meir Shalom ben R. Yaakov Friedman
15 R. Yissachar ben R. Avraham Hoffer
16 R. Zvi Yosef ben Yissachar Hoffer
17 R. Moshe be R. Nachman HaKohen Kahana
18 R. Asher Zelig ben R. Zvi Halevi Schachner
19 R. Ahron ben Pinchas David HaKohen Kohn
20 R. Baruch ben R. Yechiel Ariye Hahn
21 R. Yechezkel Yosef ben R. Avraham Fisch
22 R. Yehuda Leb ben R. Natan Schrift
23 R. Yehuda Zeev ben R. Shlomo Zalman Mansberg
24 R. Chaim ben R. Yozif Mitzner
25 R. Shlomo Zalman ben R. Yehoshua Berner
26 R. Yaakov Asher Zelig ben Efrayim Zwiebel
27 R. Moshe ben R. Zeev Meisler

Comments Closed